Első rész >> Az előző rész>>
MAR és társai
A hétvége megint mozgalmasan telt. Szombat reggel anyuék jöttek értem – végre ők is megnézhették a babákat. Hazaérve mi néztük meg Palkót, ahogy a Dudaiskolában farag. Délután Palkó legjobb barátjánál szülinapozás – bábozással, sütihegyekkel, jégkrémtortával. Vasárnap Márti mamiék nálunk. Közben mosás, pakolás… és persze folyamatos fejés. Nem igazán pihentem ki magam!
A PIC-en erre a hétre is jutott egy megoldandó probléma: reflux. A picikből egyszercsak elkezdett visszaáramlani a tej… Talán mert egyre mozgékonyabbak, ami végülis jó hír, csakhogy a megfelelő súlygyarapodáshoz elengedhetetlen, hogy a táplálék bennük maradjon.
Ki kellett váltanom egy gyógyszert (na jó, gyógyhatású készítményt), amiből minden második evés után 5 ml-t kell beléjük tolni. 12 napra elég a két gyereknek, egy üveg ára 3390Ft… Andris ráadásul minden második evésre MAR-t kap (kórházi szlengből nagyon jó kiképzést kaptam) – azaz Milupa Anti-Reflux tápszert, merthogy a gégefőt ingerli a vándorló kaja…
Kapnak még vitaminokat, szemcseppet, kenőcsöt a csöveket rögzítő ragasztószalagok által
A kedves doktor bácsi elbúcsúzott tőlünk. Több hetes szabadságra megy – ráfér! Azt mondta, reméli, mire visszajön, mi már nem leszünk itt! 🙂 Én is reméltem. Helyette egy szintén nagyon kedves doktor nénit kaptunk.
Meg néhány új lakótársat. Kaposvárról egy ikerpár érkezett – szöszi kislányok, a fiúkhoz képest tekintélyes méretekkel. Szép babaformán, a két kilós álomhatár körül – amit nekünk is el kell érni ahhoz, hogy hazamehessünk.
Aztán hoztak egy lilás színű kisbékát – a mentősök szedték ki szegényt a wc kagylóból. Állítólag a nő, akiből kipottyant, nem tudta mi lehet az, és hogy került oda. Az élettársa hívta ki mégis a mentőt. Két nap alatt háromszor változtatták meg a baba nevét a papírján. És már most szervezik, melyik intézménybe kerül, mert haza nem kérik. A nővérek szerint hiába is kérnék, úgysem vihetnék haza.
Egyedül
Az Anyaszálláson nyugalmas az élet. Megnéztem az összes Váratlan utazást, és kiolvastam a teljes Emma trilógiát… És még dolgoztam is! Hírlevelet írtam, felgöngyölítettem a feladatlistám. Kedden és csütörtökön body art óra. Mégis kezdtem elkámpicsorodni.
Esténként most nagyon magányosnak éreztem magam. Szerdán egyedül lődörögtem a belvárosban. Ücsörögtem kicsit a Széchenyi téren, a Hunyadi szobor mögül figyeltem az embereket.
Forrás: http://ballaattila.net/photo/2010/pecs/index.html
A Dzsámi előtti lépcsőn, ahonnan belátni az egész teret, sok fiatal üldögél. Meleg van. Beszélgetnek. Kicsit távolabb görbe hátú fickók, izompólóban, vállukon tetoválás. Bagóznak, csendben vannak. A Fűszercsemege előtt egy hidrogénszőke, részeg nő tántorog két férfival.
Miért nem a szépet látom meg? Vannak itt szerelmespárok is. Hiányzik Norbi. De jó lenne hozzábújni, finom, nagy kezébe tenni a kezem, és megsimítaná a hajam. Na, már jön a könnyem.
Milyen nyomi ez a balerinacipő divat – szúr szemet most egy bálnatestű nő, ahogy ikszlábával lúdtalpasan csoszog el előttem virágmintás cicanacijában. Miért vagyok ilyen rosszindulatú…?
Egyszer csak lövés dörren. Egy pillanatra mindenki felkapja a fejét, pár másodpercre elnémul a zsongás, aztán megy tovább. Valami őrült petárdázik?
Na, ebből elég.
Átvágtam a Király utcába, ahol a színház előtti kis téren valami country banda muzsikált, az emberek vidáman ropták a westernfilmek idétlen táncait, harsány kurjongatások közepette. Az ég szürkéskék, és tompa. A nagy hejehuja csak még jobban elkedvetlenített. A hangosan csobogó szökőkutat bámultam, ami csak folyatja a vizet, rendületlenül, cél nélkül, a nagy semmibe.
Leültem egy padra. Láttam, hogy az előbb ragasztottak ki rá egy papírt. Kedves lány mosolyog a képen. Eltűnt Bándy Kata, 25 éves, tegnap, a Széchenyi tér és a Dugonics utca között. Megborzongtam.
A következő pillanatban – elmenekülni már nem volt időm, egy férfi hajolt az arcomhoz. Hatvan év körüli, zilált szakállas.
– Talán maga tud rajtam segíteni – mondja, alig hallom – még sosem tettem ilyet, a szégyentől ég az arcom. Még van fedél a fejem fölött, most kifizetettem egy havi albérletet, lejártam a lábam munka után, de fizikailag már nem bírom tovább. Hat napja nem ettem egy falatot sem…
Higgyem, ne higgyem…? Adtam neki 400 forintot, ennyi volt nálam.
Szellő lengedez a szökőkút felől. Hajléktalan szagot hoz. Állnék fel, hogy gyorsan induljak haza, amikor valaki megint hozzám hajolt. Egy pillanatra megállt a szívem az ijedtségtől, majd hevesen kalapálni kezd. Hirtelen azt hittem, a koldus jött vissza, de csak egy fiú nézte meg közelebbről a kiragasztott hirdetést.
Ideje hazaindulnom. A belvárosból kiérve kihaltak az utcák. Pár „gyanús alak”lézeng csak. Lehajtott fejjel megyek, egyre gyorsabban szedem a lábam. A telefont szorongatom a markomban. Azt hiszem ez volt az utolsó esti kiruccanásom Pécsen, egyedül.
Meglepetések
Pénteken – 10. házassági évfordulónk alkalmából – az ikrek nagy meglepetést okoztak: mindketten, egyszerre, gondoltak egyet, és kiszedték magukból a gyomorszondát! Egyszerűen fogták, és kihúzták a csövet… Hihetetlenek 🙂 Végre igazi otthoni baba kinézetük lett – már egyetlen cső sem csúfította el az arcukat, bár a ragasztó helye még napokig látszott.
A doktor néni úgy döntött, hogy ha ennyire akarják, akkor érdemes tenni egy próbát. Éjjelre sem tették vissza nekik a szondát, és mindenki meglepetésére nagyon ügyesen ettek!
Az etetés egy kis üvegre húzott hosszú, laza, nagy lukú cucliból történik, amit gyakorlatilag bele kell gyűrni a pici szájukba, és (mint nemsokára kiderült számomra) nagy gyakorlatot igénylő művelettel lehet elérni, hogy a tej ne rájuk, hanem a szájukba folyjon.
Nagy élmény volt, hogy végre én is etethettem őket – bár nem volt egyszerű. Háromfajta cuclival is próbálkoztam, mire rendesen sikerült. Pár etetés alatt aztán belejöttem, és a picik is egyre kevésbé fáradtak el. Volt, hogy nem is „ájultak ki” az adag végére.
Ezek után nagyon nehéz volt elszakadnom tőlük a hétvégére, annak ellenére, hogy különleges program várt. Sógornőmék már csütörtökön levitték a nagyokat a Balcsira, mi Norbival készültünk utánuk.
Norbi is szervezett meglepetést péntek estére – foglalt egy szobát a Tettyén, egy hangulatos panzióban. Már reggel megérkezett, egész nap együtt voltunk, bent a klinikán is, (nem volt más szülő továbbra sem, akit zavartunk volna), este romantikus séta a város tetején, vendéglő kerthelyiségében finom vacsora. Visszatért az életkedvem! Ki fogjuk bírni még ezt a pár hetet valahogy!
Reggel leadtuk a hétvégi tejet, és irány a Balaton! Gyönyörű strandidő – még én is bemerészkedtem a vízbe, és iszonyú jólesett a napozás, pihenés.
Vasárnap továbbutaztunk Pákozdra, ahol a nagynénémék zsúptetős parasztházában egy hét paradicsom vár a gyerekekre: nagy medence, lovarda, ping-pong, legóhegyek, jófajta házikoszt, sütemények, fagyi, kutya, minden, ami kell.
Mégis honvágyuk volt – ahogy nekünk is, de muszáj volt indulni, várt a két töpörtyű az ország másik végén, hogy együtt küzdjük végig azt a remélhetőleg már csak egy-két hetet, amíg végleg hazamehetünk.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel a “Blogkövetésre” az oldalsávban, nehogy lemaradj!
Ha tetszett, “lájkold” a Büdös Kölköket a Facebookon is!
(Kiemelt kép forrása: http://pecs2u.eu/hu/2009/11/the-dzsami-at-nighta-dzsami-ejjel/)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: